Manapság lakáshoz jutni nem egyszerű. Az öcsém hosszú keresgélés után végre tudott venni egyet a menyasszonyával. Épp esküvő előtt vannak, így elég szűkös keret állt rendelkezésükre ahhoz, hogy felújítsák a vityillót. A falak nagyon ramaty állapotban voltak, így kapargatás és gettelés helyett a gipszkartonozás mellett tették le a voksukat, amit aztán festettek. Jól döntöttek, a végeredmény csodás lett.
A falak már szuperek voltak, de vészesen közeledett az esküvőjük időpontja. Azzal azonban még mindig bajban voltam az esküvő előtt két héttel, hogy mégis mit ajándékozzak nekik. Ekkor szembe jött velem ez a hirdetés: esküvői ajándék násznépnek . Azt sejtettem, hogyha valami a selfi-vel kapcsolatos, az csak jó lehet. Nem csalódtam.
A selfiegép weboldalán olyan szolgáltatást lehet rendelni, mellyel a rendezvényeken- jelen esetben az esküvőkön- felállítanak egy fotóautomatát. A fotóautomata egy olyan szerkentyű, amely fényképezőgép, fotónyomtató és vaku is egyben. Így könnyen és pillanatok alatt elkészülhetnek az esküvő legfelejthetetlenebb pillanatait tartalmazó fotók. A fotós srác úgysem tud majd ott lenni a terem összes szegletében egyszerre. Az öcsém pedig egyébként is folyton ideges volt amiatt, hogy mégis mit adjanak a vendégeknek köszönőajándék gyanánt. Ezzel ez a probléma is megoldva, hazavihetik magukkal a mókás képeket.
Rögtön meg is rendeltem a szolgáltatást, csupán néhány apró szempontot kellett szem előtt tartanom: mindenképpen szükséges, hogy az esküvő helyszínén rendelkezésre álljon egy 3×3 méteres terület, hiszen legalább ennyi hely kell a selfigép elállításához. Ez nem probléma, hiszen óriási tér áll majd rendelkezésre, kevés vendéget hívtak, így bőven el fog férni.
Teljesen bezsongtam. Ennél jobb meglepetéssel aligha szolgálhatnék. Nem csak vicces, szórakoztató, de még a vendégek is értékelni fogják, hiszen az esküvőről hazavihetnek magukkal egy darabka emléket, vagy akár többet is. Sőt, a selfigéphez fotósarok is rendelkezésre áll, így biztosítottak a stúdió minőségű fotók. Nem csak a helyszín lesz lehengerlő, hiszen a gép maga is nagyot tud alkotni: tükörreflexes vakuval rendelkezik, így garantáltak a kiváló és tiszta képek. A fotósarok hátteréül többféle alap is választható, csak rajtunk múlik, melyikhez van kedvünk. Persze az is fontos, hogy a háttér passzoljon az esküvő tematikájához. Nem csak hátteret, de tuti kiegészítőket is szolgáltatnak, amivel még inkább felejthetetlen és különleges lesz az élmény. Tehát ezzel a mini fotósarokkal nem csak a tesómat és a leendő sógornőmet lephetem meg, de egy terhet is levehetek a vállukról azzal, hogy megoldom az esküvői ajándék násznépnek problémát.
A szolgáltatás 4-6-8 órára rendelhető meg, az időtartam igény esetén meghosszabbítható, ha nem bírna magával a násznép. Sőt, még a közösségi médiában való megosztás során is a segítségünkre lesznek. Ez mondanom sem kell, manapság nagyon fontos, hiszen ami nincs fent a social media felületeken, az tulajdonképpen meg sem történt. Egy esküvő esetében pedig különösen fontos, hogy nyoma maradjon.
A tesómék így különösen jól jártak. Az új lakásuk falai is ragyogóak lettek, hála a gipszkartonnak és még amiatt sem kellett tovább aggódniuk, hogy mi lesz az esküvői ajándék a násznépnek. Nagyon hálásak voltak az ajándékért. És hogy milyen volt az esküvő? Beszéljenek a képek!