Ha te is kisvállalkozó vagy, esetleg ismersz ilyet, akkor lehet ismerős számodra a fogalom: székhely. Több mint valószínű, hogy a szónak negatív csengése van a füledben, nem igaz?
Persze amikor azt mondom: székhely, nem a megyeszékhelyre gondolok. A székhely a megalakult cégek hátán az egyik legnagyobb a púp.
Hogy mi is az?
Nos, a székhely a megalakuló cégek hivatalos címe, ahova többek között a hivatalos levelek is érkeznek. Ez önmagában még nem hangzik rosszul, ám mégis tud kellemetlenséget okozni.
A cégalapítás egyébként is nehézkes folyamatának egyik kulcsfontosságú része, hogy megnevezésre kerüljön ez a bizonyos székhely. A nagy cégek számára ez persze nem jelent gondot, hiszen rendelkezésükre állnak irodák, amiket kijelölhetnek erre a célra.
Na de mi a helyzet a kisebb vállalatokkal? Ők hogyan oldják ezt meg?
Az igazság az, hogy székhelynek az otthonunkat megjelölni nem éppen ideális, mondhatni egyáltalán nem ajánlott, úgyhogy másik megoldást kell találni.
Mi is az a másik megoldás? Hát a szélhelyszolgáltatás és a Grossoffice!
A székhelyszolgáltatást azoknak a cégeknek találták ki, akik nem rendelkeznek irodaházzal, és a költségvetésük sem engedi, hogy béreljenek egyet, amit erre a célra használnak. Mint már említettem, az otthonunkat sem a legjobb megjelölni, úgyhogy itt jön képbe a Grossoffice.
A Grossoffice Budapest több kerületében, illetve a Pest megyei, iparűzési adótól mentes Újlengyelben is biztosít egy úgynevezett székhelyszolgáltatási lehetőséget, ami megkönnyíti azok dolgát, akik elhatározzák, hogy céget alapítanak.
Tegyük fel, hogy a családodban találsz még egy hozzád hasonló vállalkozó szellemet, aki ugyanúgy szeret szigeteléssel foglalkozni, mint te. Együtt eldöntitek, hogy szeretnétek mostantól ezzel foglalkozni, és elő is teremtettétek a kezdéshez szükséges tőkét, kitaláljátok a cégetek nevét, és neki is fogtok a részletek kidolgozásának. Egy ügyvéd segítségével – akit nem mellesleg a Grossoffice szintén tud nektek biztosítani – kidolgozzátok az alapítási szerződést.
Így tehát elindul a cégalapítás folyamata. E során kell megneveznetek a telephely mellett a székhelyet is. A telephely az, ahol a gyártás zajlik. Ennek a megnevezése nem okoz gondot, hiszen arról már gondoskodtatok. Na de székhely? Ekkor csak gondterhelten egymásra néztek a rokonoddal, mivel ezzel nem számoltatok. Mit tesztek ekkor?
Elmondom én: felkeresitek a Grossoffice-t! A székhelyszolgáltatás annyit tesz, hogy a cég biztosít nektek egy címet, amit megjelölhettek, mint székhely. A Grossoffice kihelyezi a székhelyhez szükséges cégtáblát, és majd továbbítja nektek a leveleket, amik erre a címre érkeznek.
Ráadásul az egészet elintézhetitek online és még akár gyorsítva is, hiszen erre is van lehetőség. Ugye mennyire egyszerű? Ahelyett, hogy az otthonotok melegét kockáztatnátok, vagy hogy a saját költségvetésetek csorbítanátok meg iroda bérléssel, foglalkozhatok azzal, ami igazán fontos: a céggel.
Világhírű cégek is a Grossoffice szolgáltatását választják. Te miért ne tennéd? Keresd fel őket még ma! Hogyha szeretnéd a székhelyed az iparűzési adótól mentes Újlengyel településére szervezni, akkor pedig a Grossoffice-t egyenesen neked találták ki! Ne hagyd veszni a lehetőséget.
Sok akadály áll fent, amikor valaki kft-t, vagy mondjuk betéti társaságot alapít. A székhely ne legyen olyan kérdéskör, ami fejfájást okoz. A Grossoffice kedvező áron kínálja számotokra ezen szolgáltatását, és a cég szakmai tapasztalatára való tekintettel bátran ajánlom, hogy nézzetek szét a honlapjukon, legyen szó székhelyszolgáltatás, vagy egyéb kérdésről.