A céges autómat a Méta Autószervizhez vittem, és milyen jól jártam!

Ha az ember úgy dönt, hogy vállalkozásba kezd, jól teszi, ha minél hamarabb beszerez hozzá egy megbízható járművet, különösen akkor, ha olyan a tevékenysége, amit csak a helyszínen lehet végezni. Mivel én gipszkartonozással foglalkozom, így adja magát, hogy egy strapabíró kishaszongépjárművet vettem, azaz egy nagy rakodóterű furgont. Ahhoz, hogy az anyagot és a szerszámokat, eszközöket a helyszínre tudjam vinni, illetve velem utazhasson a két segédem, ennél megfelelőbb járgányt el sem lehetne képzelni. Az ilyesmi egy személyautóval egyszerűen nem kivitelezhető. Igen ám, csakhogy az évek, a megtett kilométerek meg a rakomány súlya megteszik a hatásukat, és időről időre muszáj szervizbe vinni ahhoz, hogy még sokáig tartson. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy széthajtom, aztán veszek egy újat. Nem, ennél megfontoltabbnak kell lennem. Éppen ezért óriási szerencse, hogy megismertem a MetaAutoszerviz.hu oldalát, és ezen keresztül a Méta Autószervizt, hiszen így már nem kell szerelő-nomádként egyik helytől a másikig mennem, hanem van egy fix, megbízható műhely, ahová hordom a járművet.

Senkinek sem kell bemutatnom, hogyan is megy az autószereltetés idehaza, kis országunkban. Szinte már-már szerencsejáték, hogy éppen elégedett leszel-e a szerelővel, akihez vitted, vagy onnan egyenesen viheted is máshová, mert vagy nem voltak képesek megcsinálni, amit kellett, vagy még talán több kárt csináltak, mint hasznot. Sajnos sok a megbízhatatlan kókler, aki szakembernek mondja magát, holott semmi képzettsége és felkészültsége. Legfeljebb annyi, hogy valamennyit dolgozott az iparban, de ennél nem több. És ezt persze nem lehet előre kideríteni, hiszen nem hirdeti. Ami még pláne idegesítő, hogy csomó szerviz nem is üzemeltet értékelhető weboldalt, hanem csak felad itt-ott egy apróhirdetést, aztán az ismerősökön kívül néha odavetődik valaki más is. Nem is értem, hogyan üzemeltethetnek így egyesek vállalkozást. Viszont a lényeg, hogy amikor legutóbb az én munkaautóm szorult javításra, akkor az egyik emberem volt olyan kedves, és a figyelmembe ajánlotta a MetaAutoszerviz.hu oldalát, mivel ő is többször vitte már oda a sajátját és nagyon elégedett volt vele. Rögtön át is küldettem vele az elérhetőséget, mert kíváncsivá tett.

És de jól tettem, hogy erre ott és akkor megkértem! Különben simán elfelejtettem volna, és keresgélhettem volna tovább. Így viszont már ott várt az üzenet a linkkel a MetaAutoszerviz.hu oldalára. Egy nagyon barátságos és végtelenül szakszerű felületre érkezik, aki ide látogat, és minden információt megtalálhat, amire szüksége van. Részletesen fel vannak sorolva a különböző műveletek, amiket vállalnak, például: futómű javítás és beállítás, klíma szerelés és töltés, alkatrészcsere, olajcsere, fényszóró beállítás, és még rengeteg egyéb. Vagyis minden, amire egy tulajdonosnak szüksége lehet. Ráadásul márkafüggetlen, azaz bármilyen járművel meg lehet őket keresni. És ami a legjobb: nem rejtegetik, hogy mennyi lesz a szerelés, hanem a műveletek kezdő árai szépen össze vannak gyűjtve és sorban feltűntetve! Azaz nem a végén ér majd a kellemetlen meglepetés, hogy a vártnál egy sokkal nagyobb összeggel kellett volna készülni, hanem tud az ember előre kalkulálni! Ennél több bizonyíték nekem nem is kellett, már másnap felkerestem őket az első adandó alkalommal.

És ami a korona volt az egészre, hogy nem is kellett érte messzire mennem. Itt Budapesten, egy remekül megközelíthető helyen van a MetaAutoszerviz.hu szerelőműhelye, ahonnan utána tömegközlekedéssel is könnyedén hazajutottam. Nem kellett valahonnan az M0-ás mellől fuvarral vagy taxival szenvednem, és nem is az agglomerációból kellett valahogy visszaverekednem magam. Így az is sokkal könnyebb volt, amikor értesítettek és végre mehettem átvenni az én kis furgonomat. Egyáltalán nem volt veszélyes a végösszeg, sokkal rosszabbul is járhattam volna, ahogy jártam is már korábban. De szerencsére nekem megvan az a jó szokásom, hogy nem csak akkor viszem szerelőhöz az autót, amikor már nagy a baj. Ha egy probléma idejekorán kiderül, akkor sok esetben jóval olcsóbban orvosolható.

Szóval összegzésképpen: ha valaki akár személyautóhoz, akár kisteherautóhoz keres Budapesten egy igazán felkészült és megbízható autószerelő csapatot, akkor a MetaAutoszerviz.hu oldalát mindenképpen nézze meg, és adjon nekik egy esélyt! Én felettébb meg voltam elégedve azzal, amit nyújtottak, és megfogadtam magamnak, hogy nem csak a következő alkalommal, hanem ezután mindig ide fogom hozni az autót, bármi legyen is vele. És ha úgy adódik, hogy a későbbiekben lecserélem, mert végleg elhasználódott, akkor is tudni fogom, hogy a MetaAutoszerviz.hu márkafüggetlen szakértelmére feltétlenül számíthatok!