A lakásfelújítás során is kaphatunk remek ötleteket

Idén végre belevágtunk az oly sokáig halogatott lalásfelújításba. Már több, mint 7 éve újítottuk fel igazán a lakásunkat, így azt hiszem, hogy pont ideje volt. Persze az is igaz, hogy először nem volt meg a szükséges pénz hozzá és egy felújítás manapság nem kevés költséggel jár. Jó pár évig gyűjtögettünk hozzá, mindig félreraktunk és végezetül idén eljött az idő, hogy belevágjunk.

Nem csak pénz kell hozzá, hanem szakemberek is. Ezért sem akartuk mi megcsinálni vagy legalábbis egy részét, mondván, hogy így majd olcsóbb lesz, mert lehet, hogy olcsóbb, de mivel mi sok mindenhez nem értünk, így lehet, hogy a minősége is silányabb lett volna. Viszont manapság nem könnyű jó szakembert találni. Egyrészt kevés van, másrészt, aki jó, az hosszú időre előre le van kötve. Pontosan ezért már jó előre elkezdtünk szakembert keresni és lebeszélni velük a részleteket.

Az egészet kezdtük a festéssel, mert ennyi év után mindenképpen ráfért már egy festés a lakásra. Sőt, nem csak festettünk, hanem volt, ahova új tapétát tettünk fel. Gyakorlatilag egy teljesen új fürdőszobát építettünk, mert a régiről teljesen felszedtük a csempét és a járólapot, kicseréltük a kádat és a mosdót, szóval tényleg teljesen újjá varázsoltuk.

A felújítás egyik legfontosabb eleme a szigetelés volt. Mivel ez egy régi panel épület, így az a szigetelés, amit még eredetileg építettek bele már nem volt korszerű. Abszolút ráfért már a lakásra egy új szigetelés, amit sok helyen gipszkartonból oldottunk meg. A korszerűsítés révén vége azoknak az időknek, amikor az utcát fűtöttük és most már magunk is látjuk, hogy mennyit ér számszerűsítve, ha modern szigeteléssel látjuk el a lakásunkat.

A felújítás során történt egy vicces eset is. Amikor az egyik nap felmentem a lakásba megnézni az állapotokat a munkások éppen dolgoztak. Az egyik munkás tüsszentett egyet, de nem volt nála zsebkendő, így tőlem kért egyet. Kutattam a táskámban, de nem találtam zsebkendőt csak egy csomag popsitörlőt, mivel a táskám mindig tele van a gyermekünk cuccaival, így kénytelen voltam neki ebből adni. Nevettünk mind a ketten, majd elkezdtünk beszélgetni a gyerekeinkről, mert nekik is hasonló korú gyerekük van, mint nekünk.

Valahogy szóba került, hogy ők a lord.shop.hu oldalról rendelnek szinte mindent a gyereknek legyen az popsitörlő, pelenka, háztartási cikk, kozmetikum stb. Ez jól hangzott és mivel nyitott vagyok az új dolgokra, ezért mikor hazaértem egyből rákerestem az említett oldalra. Hatalmas árukészlettel rendelkeznek, hirtelen azt sem tudtam, hogy hol kezdjem el nézegetni a termékeket. Végül a popsitörlőknél kezdtem, ha már úgyis erről volt szó korábban.

A webshopban ár szerint csökkenő sorrendbe raktam a temékeket. Mivel nekünk fontos a minőség, ezért kezdtem a legdrágábbal, ez pedig az úgy nevezett Sleepy Natural Newborn Bambusz Ultra Sensitive törlőkendő. Egy fedéllel ellátott csomagban 40 darab található, melynek ára 550Ft. De miért is jó ez a törlőkendő?

Alapvetően azért, mert különleges tulajdonságokkal rendelkezik. Olyan szálakat tartalmaz, amelyeket természetes bambuszból nyertek, ennek köszönhetően jobban megtartja a nedvességet és megfelelően el tudja oszlatni azt a törlőkendő minden egyes pontján. Emellett majdnem 100%-ban tisztított vízzel van átitatva és a pamutszálak révén már az első pillanattól fogva pihe-puha érzést nyújt a babának. Használhatják újszülöttek, nagyobb babák vagy akár felnőttek is, ha épp nincs más kéznél, egyszóval mindenki. Szinte mindentől mentes, vagyis nem tartalmaz alkoholt, parabént, káros anyagokat, illatanyagot és színezéket sem. Ebből kifolyólag bármilyen bőrtípusra és bármilyen bőrfelületen bátran használható. Nagyon fontos, hogy hipoallergén, illetve bőrgyógyászok által és biológiailag is tesztelt. Sőt, még vegánoknak is ajánlott. Ez remekül hangzik, ebből biztos, hogy fogok rendelni.

Aztán tovább néztem a többit is. Találtam még “sima” Sleepy törlőkendőt különböző illatokban, úgymint zöldalma, citrom, narancs, eper. Ezek már kevesebb prémium tulajdonsággal rendelkeznek, mint az előző típus, de még így is nagyon jó minőséget képviselnek. Kicsit olcsóbb, mint az első és egy csomagban 120 darab található.

Az előbb felsoroltakon kívül még találtam kettőt, ami nagyon tetszett. Az egyik, szintén Sleepy törlőkendő olivaolaj illattal. Ez azért tetszett különösen, mert én imádom az olivaolajat bármilyen formában és ilyenről még nem is hallottam. A másik kicsit hagyományosabb, vagy inkább úgy mondanám, hogy közismertebb a Sudocream popsitörlő. Ezt már ismertem korábbról is, vagyis használtam már korábban. Itt a webshop-ban 415 Ft-ért lehet megvenni az 55 db-os kiszerelést. Ez a típus azért is tetszik főleg, mert nem tartalmaz illatanyagot, alkoholt, parabént, viszont ellátták E-vitaminnal és panthenollal, amit nagyon jót tesz a baba bőrének.

Nem is gondoltam, hogy itt ekkora választék van. Végül maradtam az elsőnél, de rendeltem egy pár csomaggal e kenőcsösből is.

Ha már erre az oldalra keveredtem, akkor gondoltam még körülnézek, hátha találok még egy pár dolgot jó áron, amire amúgy is szükségünk lenne. Elsőként a női kozmetikumok között néztem körbe. Találtam egy remek ajánlatot. Én szoktam használni a Desiré márkájú termékeket. Itt találtam 1150 Ft-ért díszdobozos kiadásban dezodort és tusfürdőt. Meg is rendeltem, mert ez árban nagyon jó. Akár ajándékba is lehetne adni a díszdoboz miatt, de ez esetben én fogom használni, így ennek nincs jelentősége.

Rendeltem még Baba testápolót is. Én 1000 éve szeretem a Baba termékeket. Szoktunk használni tusfürdőt, szappant és testápolót is. Mivel pont az utóbbi volt kifogyóban, ezért gondoltam ebből rendelek a kedvencemből, az aloe vera-ból. Azért szeretem ezt, mert frissítő aloe vera-t adtak hozzá, mely megnyugtatja és hidratálja is a bőrömet. Nagyon könnyen kenhető és szinte azonnal beszívódik. Számomra tökéletes választás.

Átnéztem a férfi kozmetikumokat is. Egyből rendeltem férfi Baba tusfürdőt, méghozzá a sportos fajtából. Szerettem volna valamivel meglepni a férjemet születésnapjára, ezért választottam neki az Old Spice férfi díszdobozt. A csomag tartalmaz egy after shave bőrápolót, egy deo spray-t és egy tusfürdőt. Mindez 2899 Ft-ba kerül. A férjem nagy Old Spice rajongó, gyakorlatilag amióta megismertem ezt használja. Úgy gondoltam, hogy ez egy tökéletes ajándék lehet neki.

A kozmetikumok után pedig gondoltam, hogy körbenézek a tisztítószerek terén is, mert ugye arra is szükség van. Találtam egy fantasztikus ajánlatot Öko csomag néven. Ez egy előre összeállított csomag, amely különböző termékeket tartalmaz. Számomra nagyon megnyerő, hogy a termékek között megtalálható az Oxigén termékcsalád mosószere, mosogatószere, öblítője, illetve gyümölcs- és zöldségmosó koncentrátuma. Már nagyon régóta ismerem ezeket a termékeket, sokat olvastam róla és szoktam is használni. Sajnos még nem annyira közismert és sokan nem figyelnek oda, hogy környezetbarát termékeket vásároljanak, de talán lassan-lassan ez egyre fontosabb lesz mindenki számára. Mondanom sem kell, hogy a végén egy ilyen csomagot is megrendeltem.

Úgy gondoltam, hogy itt véget kell vetni az online rendelésemnek, mert az összes pénzünket elköltöm a webshop-ban. Kártyával kifizettem mindent és GLS futárral pár napon belül hiánytalanul meg is érkezett minden, amit rendeltem. Szerintem egy nagyon jó vásárt csináltam és nem csak popsitörlőt tudtam venni, ajánlom mindenkinek!