Egy nagyon érdekes dologról hallottam nemrég munka közben, amit úgy érzem, muszáj megosztanom veletek.
Lassan tíz éve foglalkozom szigeteléssel és gipszkartonozással. Én szeretem ezt a munkát, nem panaszkodom, viszont egy biztos, hogy a szakmunkák esetében van egy nagy baj. Ez pedig az alkoholizmus aránya a szakik körében. Nem mondom, hogy csak ebben a rétegben fordul elő a dolog, mert nem tudhatom. Tapasztalataim szerint viszont azt kell mondanom, nagyon sok fizikai munkás iszik, és sajnos munka közben is.
Nem egyszer fordult elő velem olyan, hogy kimentem egy munka helyszínére, és már gyanúsan méregettek. Egész nap furcsán viselkedett velem a ház tulaja, amit éppen gipszkartonoztam, majd végül kibökte, hogy én ugye nem iszom?! Mondom, hölgyem, ezt igazán reggel is megkérdezhette volna, és láthatta is egész nap, hogy a másfél literes vize palackomból iszom a vizet egész nap… Akkor ezen egy kicsit megsértődtem, de rájöttem, hogy inkább szomorú, amit feltételezett, és biztosan rossz tapasztalatok alapján tette.
Ez még viszont nem a sztori maga. Ugyanis történt nemrég, hogy egy vidéki helyre kellett mennem szigetelni, ahol már a munka elején lekötötték, a megbízás egésze alkalmával teljes körű diszkréciót várnak el tőlem és a csapatomtól. Ez már alapvetően furcsa volt, később aztán megértettem, miért is fontos ez. Aláírtunk néhány papírt, és el is kezdtük a munkát, ami majdnem egy teljes héten át tartott. Ez idő alatt egy közeli helyen szálltunk meg, de azért volt lehetőségem beszélgetni a megbízóval. Elmesélte, hogy ez a hely egy addiktológiai- és családkonzultációs központ, ami az alkoholizmusra, alkoholbetegekre fókuszál. Emiatt elengedhetetlen a teljes diszkréció, hogy az emberek nyugodtan, békességben készülhessenek a saját életükbe való visszatérésre.
Kifaggattam, hogy mégis milyen hosszú időt töltenek itt a betegek? Kiderült, hogy majdnem egy hónapot, 28 napot töltenek az intézményben, amely idő során az alkoholizmus testi következményei például elkezdenek enyhülni. Ellenben ez a 28 nap egyértelműen nem elég arra, hogy valaki örökké tiszta maradjon, ez nem egy csodatévő hely. Ahhoz, hogy valaki ténylegesen megváltozzon, komoly lépéseket kell hoznia az életmódjában a későbbiekben is. Ebben segítenek a központ szakemberei.
Ez egyébként szerintem a legérdekesebb része: a központ szakértői egy család tagjai, akik maguk is felépülők, tehát úgymond gyógyult, tiszta alkoholbetegek. Állítják, hogy a múltjuk, a történetük nagyon is fontos a központba érkezőknek. Az, hogy egy olyan emberrel tudnak beszélgetni, tanácsot kérni, aki maga is tudja, milyen szenvedésen, milyen veszteségeken megy keresztül valaki, aki tartósan iszik, nagyon sokat tud dobni a motiváción. A családnak tehát küldetése, hogy elhitesse az emberekkel, van kiút, van megoldás, csak tenni kell érte, el kell határozni. Úgy mondják, hogy az egyetlen megoldás ez, abbahagyni az ivást, bevallani a függést saját magunknak és a családunknak is, és utána kigyógyulni. Amennyiben ez nem történik meg, akkor sajnos az alkoholizmus testi következményei egy idővel annyira eldurvulhatnak, hogy halálos lehet a betegség.
No, nem akartam egy nagyon sötét hangulatú bejegyzést írni, sokkal inkább arról van szó, hogy az egy hét, amit eltöltöttem náluk, elgondolkoztatott és mélyen megérintett. Lehet, hogy lesz is olyan ismerősöm, kollégám, akivel el fogok beszélgetni ezek után az iváshoz való hozzáállásukról… Ki tudja, hátha segít egy-két jó szó. Nagyon szurkolok a Felépülők csapatának, hogy minél több emberen tudjanak segíteni, hiszen a küldetésük nagyon fontos és szép.