Gipszkartonozás közben derült ki, hogy nem jók az abroncsaim

Áthívtam egy haveromat, hogy segítsen nekem gipszkartonozni, mivel utálom ezt egyedül csinálni, és egyébként sem vagyok benne túl ügyes, így nem árt mellém egy szakértő.

A gipszkartonokat már előre megvásároltam, és ott pihentek a garázsban, a motorom mellett. Csak annyi volt a dolgunk, hogy elmenjünk értük, és feltegyük a ház falára. Mikor a barátommal elmentünk a kartonokért, ő rögtön figyelmes lett valamire.

Egyszer csak ránézett a motorgumikra, és azt javasolta, hogy minél előbb cseréltessem le őket, mert a jelenlegiek meglehetősen rossz állapotban vannak. Igazság szerint már nem is nagyon lett volna szabad használnom őket, ezért a tanácsára a motortire.hu webes áruházán keresztül rendeltem magamnak új darabokat.

Úgy intéztem a rendelést, hogy azokat kihozzák a címemre, mert sajnos elég messze vagyok tőlük. A szállítási költség egyébként fix, szóval akármilyen messze is laksz tőlük, az áron nem fog változtatni.

Azt azért még hozzá kell tennem, hogy az én gépemre meglehetősen speciális motorgumi szükséges, de ennek ellenére kifejezetten gyorsan megtaláltam azt náluk. Bődületesen nagy ott náluk a választék, szóval megmerem kockáztatni, hogy bármilyen motorhoz találtok ott abroncsokat.

A csomag időben és rendben megérkezett, és fel is szereltem a gumikat a járgányomra. Azonnal éreztem, hogy szuper minőséget választottam, és hogy mostantól sokkal nagyobb biztonságban motorozhatok, mint eddig.