Ha mindig megbízhatatlan albérlőket fogunk ki, érdemes eladni a lakást

Volt egy lakásunk Kaposváron, mert amikor oda járt a bátyám a főiskolára, a szüleim amúgy is be akartak fektetni és venni akartak egy lakást, úgyhogy pont jól jött ki, mert így nem kellett albérletet fizetni. Miután befejezte a főiskolát, elköltözött a lakásból és a szüleim kiadták albérlőknek a két szobás hajlékot. Sajnos az elbérlőkkel egytől egyig meggyűlt a bajuk, minddel akadt valami gond… A két szoba közötti gipszkartont szinte teljesen újra kellett építeni, mert több helyen is be lett szakítva, persze a legutóbbi lakók elmondásuk szerint ebben ártatlanok voltak, “az eddig is ilyen volt”, plusz rengeteg kisebb-nagyobb kárt okoztak a többi helyiségben is. A szüleim ekkor unták meg az albérletesdit, úgy döntöttek, száműzik a lakókat és eladják a lakást. A rendesen lelakott ingatlant először fel kellett újítani. A szigetelés, a nyílászárók sem voltak már a régiek. A falakat is lemázoltuk.

Amikor kész lett, elkezdtük hirdetni online és offline formában is a lakást. Amikor meglett a végleges vevő a több jelentkező közül, már csak egy feladat maradt hátra: az energetikai tanúsítvány kiállítása. Még nem csináltunk ilyet, de apukám elég sok információ birtokában volt ezzel kapcsolatban. Fel is keresett egy céget, akiket az e-tanusitvany.eu oldalon lehet elérni. A cég neve E. E. G. Tanúsító Kft., a honlapon minden adatot meg lehet találni róluk a “Kapcsolat” menüpontban. Az áraik nagyon kedvezőek, ráadásul kedvezményeket is találunk náluk, ezt itt lehet megtekinteni: https://www.e-tanusitas.eu/energetikai-tanusitvany-arak/. Ebben az ártáblázatban átláthatóan összefoglalják, hogy az ország melyik területén milyen a díjazás az ingatlan területétől függően. Ugyanitt elolvashatunk 11 indokot arra, hogy miért érdemes őket választani, ha energetikai tanúsítványra van szükségünk. Először is, a 10 évig érvényes energetikai tanúsítványt 24 órán belül elkészítik és kézbesítik is. A kézbesítés módját ki lehet választani: elektronikusan, e-mailben vagy pedig futárszolgálattal. Ha az elektronikus módot választjuk, akkor 500 Forint kedvezményt kapunk a gyorsaság és a környezetvédelem mellé.

A céget nagyon rugalmas munkavégzés jellemzi, akár a késő esti órákban és hétvégén is fel tudjuk venni velük a kapcsolatot. A tanúsítvány áráról mindig számlát adnak, amivel csökkenthető a SZJA mértéke. Ingyenes visszahívást is lehet kérni, így még a telefonálás költségét is ők állják. Mindegyik rendelés mellé kiküldenek ingyenesen egy Ingatlan Kisokost, ami nagyon hasznos a mindennapokban is, tudniillik az ingatlankereskedelem mellett olyan témák is megtalálhatóak benne, mint a mindennapos spórolás, lakásfelújítás vagy az otthonunk egészségessé alakítása. Nagy előnye a cégnek, hogy 100% elégedettségi garanciát vállalnak, ami azt jelenti, hogy amennyiben nem vagyunk elégedettek a munkájukkal, visszafizetik a pénzünket minden további nélkül. A https://www.e-tanusitas.eu/energetikai-tanusitvany-arak/ oldalon lejjebb találjuk meg az ártáblázatot. A két külön foglalt táblázatból kiderül, hogy a budapesti ingatlanok tanúsítása valamivel olcsóbb, mint az ország többi területén lévőké. Azonban még így is megéri őket választani a rengeteg pozitív visszajelzés és a professzionalizmusuk miatt. Lakás és családi ház esetén is másfajta díjazásra kell számítani.

A helyszíni felmérés adatai alapján készítik el a dokumentumot, és az ingatlant besorolják egy energetikai osztályba a 12 kategória közül. Amikor ezt kézhez kapja a tulaj, már midnen készen áll ahhoz, hogy eladhassa a lakást. Az ügyvéd belefoglalja a szerződésbe, hogy a vevő megkapta a dokumentumot, valamint a tanúsítvány hitelesített azonosítóját is beleírja az adásvételi szerződésbe. A dokumentum mindig az aktuális tulajdonosnál van. Így a szüleim végül eladták a lakást és nem kell többé az albérlők miatt bosszankodni.