Házfelújítás során kapott ihlet

Bizonyos időközönként mindig van mit felújítani a házon és nemrégiben jött el az az idő, hogy a szigeteléssel foglalkozzunk. A szakemberek nagyon jól és gyorsan végeztek is vele, és egyáltalán nem bántuk meg, hogy a szigetelés mellett döntöttünk. Nagyon tetszett az, ahogyan a munkások dolgoztak. Látszott rajtuk, hogy nagyon értenek ahhoz amit csinálnak, és precízen végzik a munkájukat. Pontosan ez az a hozzáállás amit én az élet minden területén próbálok képviselni, és amit elvárok azoktól, akikkel együtt dolgozok. Egy ilyen mentalitású csapattal remekül és messzire lehet eljutni.

A nemrég indult vállalkozásomnak viszont a weboldalát még senkire sem tudtam rábízni. Akárkivel beszéltem eddig, nem tudtak meggyőzni arról, hogy nekem őket kell választani, és hogy valóban eltudják azt érni, hogy egy jól összerakott weboldallal előnyre tegyek szert. Így kicsit elkeseredve meséltem tegnap a barátnőmnek, hogy még mindig nem találtam olyan embert, akit ezzel szívesen megbíznék. Ekkor ő a Keresőben Első csapatát ajánlotta nekem, hogy nézzek utánuk. Ugyanis ő úgy gondolja, hogy az elmondottaim alapján őket keresem.

Amint lehetőségem adódott, rájuk is kerestem az interneten. Az oldaluk első ránézésre igényes és nagyon informatív volt. Az első mondat pedig, ami szembe jött velem egyből megfogott. Ez volt az: Weboldal készítés – Változtasd a látogatóidat ügyfelekké. Pontosan ez az, amit én kerestem és amire nekem szükségem volt. Hiszen nem csak azt szerettem volna, hogy legyen egy weboldalam amit csak úgy megnéznek az emberek, hanem hogy növekedni is tudjak általa.

Ez után a mondat után fellelkesülve olvastam tovább minden információt, ami velem szembe jött, mert kíváncsi voltam arra, hogy hogyan dolgoznak, és valóban értenek-e ahhoz, amit csinálnak, vagy ez csak egy jó marketing szöveg. Viszont nem kellett csalódnom.

Tetszett, hogy nem sablonokkal dolgoznak és ezáltal nem egy leszek a sok közül, ha őket bízom meg ezzel a feladattal. Ezt az is alátámasztotta, hogy rögtön 10 kérdést is feltesznek a leendő ügyfeleiknek, aminek segítségével személyre tudják szabni a honlapot, és a kívánt célt el tudják érni. Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tesznek fel: mi a weboldal célja, ki a célközönség, hány oldalból álljon a weboldal, milyen érzelmeket szeretnél kiváltani a weboldalra látogatóból, milyen színvilágot képzelnél el az oldaladnak, milyen tartalmakat szeretnél feltüntetni, stb.

Ezeknek a kérdéseknek köszönhetően pedig egy olyan honlapot tudnak létrehozni az ügyfelüknek, ami egyedi, személyre szabott és a célközönségnek szól. És ez a legfontosabb. Hiszen ha a célközönséget nem sikerül megszólítani, akkor a weboldalunkra látogatóból nem lesz számunkra ügyfél. És ezt a Keresőben Első tudja, hogy milyen eszközökkel lehet elérni.

Ami még szintén szimpatikus volt a számomra és tetszett, hogy nem hónapokig készítenek egy weboldalt, hanem akár hetek alatt is elkészülnek vele. Ez pedig nagyon pozitív, hiszen így gördülékenyen tud haladni minden folyamat, és a remekül összerakott weboldal segítségével a növekedés is gyorsabb lehet.

Ami pedig megadta az utolsó löketet a döntés meghozatalához az az volt, hogy referencia weboldalakat is megmutatnak. Számszerűsítve 10 olyan weboldalt van lehetőség megnézni, amiket ők készítettek a korábbi ügyfeleik részére, így nem árulnak zsákba macskát. Pontosan meg tudom nézni azt, hogy milyen munkát adnak ki a kezeik közül, és hogy nekem tetszik-e az, amiket eddig csináltak.

Nem is tétováztam, gyorsan megnéztem párat és bíztam benne, hogy nem fog csalódás érni. Szerencsére csak pozitív csalódás ért. Nagyon tetszett az, amit láttam és el is döntöttem, hogy kérek tőlük egy árajánlatot.

A honlapjuk olvasása közben megtudtak győzni arról, hogy szakmailag kiemelkedőek, értenek ahhoz amit csinálnak, precízek és az ügyfelük sikeressége van a középpontban. Ez pedig pont az, amit én kerestem.

Ha te is valami többet szeretnél, és nem csak egy sablon weboldalt, akkor a Keresőben Első egy jó választás lehet. Hiszen az első mondatuk mindent elárul: Weboldal készítés – Változtasd a látogatóidat ügyfelekké. Egy weboldal céljának pont ennek kell lennie szerintem. Ők pedig pont ezt valósítják meg.